„Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok! segítsetek Vuknak, a kisrókának!” Így panaszkodik az árván maradt rókakölyök, akit végül nagybátyja, az öreg Karak nevel fel. Ő tanítja meg mindendre, amit egy felnőtt rókának tudnia kell. Vuk lesz az erdő leghíresebb vadásza, többször is csúfot űz a falusi kutyákból, és túljár a villámló bottal járó Simabőrű eszén. Ám nem sejti, hogy a legnagyobb próbatétel még előtte áll…Fekete István-Vuk

Ég és föld találkozóhelyén, a háztetőkön dolgozik a kéményseprő. Kelemen megmenti a város lakóit – de a sapkáját senki nem veszi fel a sárból. Fiatal voltam, körülbelül húszéves, amikor megszületett bennem ez a mese. Azóta őrizgettem saját magamnak. Most elengedem, olvassák el mások is. Szegedi Katalin költői képeivel új életet kapott a réges-régi mese, és remélem, ma is lesznek, akiknek örömöt szerez, és akiket megvigasztal. A mesében benne van a hatvanas évek csodavárása, az, hogy semmi sem lehetetlen, s a hozzád méltó párod pillanatok alatt rád találhat. Marék Veronika