Ég és föld találkozóhelyén, a háztetőkön dolgozik a kéményseprő. Kelemen megmenti a város lakóit – de a sapkáját senki nem veszi fel a sárból. Fiatal voltam, körülbelül húszéves, amikor megszületett bennem ez a mese. Azóta őrizgettem saját magamnak. Most elengedem, olvassák el mások is. Szegedi Katalin költői képeivel új életet kapott a réges-régi mese, és remélem, ma is lesznek, akiknek örömöt szerez, és akiket megvigasztal. A mesében benne van a hatvanas évek csodavárása, az, hogy semmi sem lehetetlen, s a hozzád méltó párod pillanatok alatt rád találhat. Marék Veronika

Mátraalján, falu szélén
lakik az én öreg néném,
melegszívű, dolgos, derék,
tőle tudom ezt a mesét…

Ki ne hallotta volna ezeket a fülbemászó sorokat? A törött lábú őzgidát meggyógyító öreg néne annyira közismert, hogy már-már azt hinnénk, népmesei alak. Pedig Fazekas Anna írta, és Róna Emy rajzolta meg, aki kétféle illusztrációt is készített a megható történethez. A Móra Könyvkiadó mostani régi-új kiadása stancolt formában, nem a megszokott krétarajzokkal adja közre a verses mesét, hanem a grafikus majdnem kétszer annyi gyönyörű festményével.