“A világ végén túlnan valahol,
volt egyszer egy királyi palota,
hetvenhét tornya szikrázott a napban,
sarkig tárva hetvenhét kapuja…”

Kormos István sarkig tárja a mesevilág kapuját az olvasó előtt. Verseiből régi kedves ismerősök lépnek elő a hős kiskondástól a csángó Erőntúlvalóig. A magyar népmesekincs legjavából válogatott történetekből megtudjuk, hogyan mentette meg a királyfi a háromágú tölgyfa tündérének életét, miképp nevettette meg az aranyszőrű bárány az egész udvart, és milyen furfanggal segítette trónra a macskakisasszony a király legkisebb fiát. A népi fordulatokban gazdag nyelv otthonosságát varázslatosan egészíti ki a Kormosra oly jellemző vidám verszene. A mesék alakjai ezúttal Nagy Norbert képein elevenednek meg az olvasó számára.

“Egyedül vagyok, kicsi vagyok, éhes vagyok! segítsetek Vuknak, a kisrókának!” Így panaszkodik az árván maradt rókakölyök, akit végül nagybátyja, az öreg Karak nevel fel. Ő tanítja meg mindendre, amit egy felnőtt rókának tudnia kell. Vuk lesz az erdő leghíresebb vadásza, többször is csúfot űz a falusi kutyákból, és túljár a villámló bottal járó Simabőrű eszén. Ám nem sejti, hogy a legnagyobb próbatétel még előtte áll…Fekete István-Vuk