Barion Pixel

Szerző

Bálint Ágnes

Már kisgyermekként is jól rajzolt. Anyja 5 éves korában megtanította olvasni, írni. Korai olvasmányai (Karl May, Jókai Mór) nagy hatással voltak rá.

A gimnázium első két osztályát magánúton végezte. Vizsgáit a székesfehérvári leánygimnáziumban (jelenleg Teleki Blanka Gimnázium) tette le. Ott végezte el a III. évet is. A következő évben a család úgy döntött, hogy a budapesti Angolkisasszonyok zárdájában tanul tovább. A zárdai életet nagyon nem szerette.

1937 októberétől Bécsben a Wiener Frauenakademie nevű művészeti iskolában rajzolni tanult. Tanultak könyvillusztrálást és plakátrajzolást is. Ezt az iskolát nagyon szerette. Közben (14 éves korában) a Magyar Úriasszonyok című folyóirat mellékletében a Fánni, a modern tündér című meseregényét folytatásokban közölték.

1941-ben, 19 éves korában a Dante kiadónál jelent meg első meseregénye, Az elvarázsolt egérkisasszony, majd 1942-ben a második, Cimborák címmel.

1944-ben feleségül ment dr. Németh Sándorhoz, akitől két lánya született, Ágnes és Anna.

1958. február 1-jétől 1986-os nyugdíjazásáig a Magyar Televíziónál dolgozott. Bálint Ágnest a TV Maci szülőanyjának nevezik, mert ő írta az Esti mese szignálfilmjének eredeti forgatókönyvét, és ő találta ki a kis maci karakterét is.[4][5] 1961-től bábjátékokat írt (Mi újság a Futrinka utcában, Mazsola), majd rajzfilmek forgatókönyvét (Kukori és Kotkoda, Frakk, a macskák réme, illetve társszerzőként a Vízipók-csodapók[6]). 1968-ban indította az első környezetbarát műsort, a Kuckót.

Később több könyve (Mi újság a Futrinka utcában?, Mazsola-kötetek, Frakk-kötetek, Szeleburdi család) és fordítása (Babar) is megjelent. A Szeleburdi családot és a Hajónaplót Palásthy György két filmben feldolgozta. A Magyarországon a 90-es évek közepén bemutatott Garfield rajzfilmekhez is ő készítette el a magyar szövegeket.

2008. október 24-én, egy nappal 86. születésnapja után elhunyt. 2008. november 5-én Budapesten a Farkasréti temetőben helyezték végső nyugalomra,[7] a pályatársak nevében Csukás István mondott búcsúztatót.

Forrás https://hu.wikipedia.org/wiki/Bálint_Ágnes

Szerzői könyvek

A SZITAKÖTŐK SZIGETÉN

2 600 Ft

Giduci, a kecskegida kissé akaratos jószág – fő szórakozása, hogy mindent, illetve mindenkit felökleljen, ami vagy aki útjában áll. A kötekedés sem ismeretlen dolog számára, még a szelíd, öreg tigrist is igyekszik kihozni a sodrából. Egyetlen személy szavára hallgat; ez pedig Kecske mama, aki szelíd szóval, de erélyesen próbálja megzabolázni csemetéjét. A kedves történetek Bálint Ágnes tollából fakadnak, a rajzok a felejthetetlen művész, Reich Károly munkái.

Cimborák

3 900 Ft

Habzsol Kácsa háza táján nagy a sürgés-forgás: születésnapi uzsonnát rendez rokonainak és barátainak. Félfu¨lű Nyúl csárdájából még asztalokat és székeket is kölcsön kell kérnie, annyi vendéget vár. Sorra érkeznek a meghívottak: Zuzmó, Egerésző Ölyv és kilenc liba Adonyból. Az utolsó liba hátán kis vörös macska kuporog. Így kezdődik Bálint Ágnes második, 20 évesen írt meseregénye.

Frakk a macskák réme (11. kiadás)

2 499 Ft

Károly bácsi addig álmodozott egy olyan kutyáról, amelyik macskát reggelizik, ebédel, vacsorázik, amíg egyszer csak valóban egy eleven kutya jelent meg a házban: Frakk, a macskák réme. Így kezdődött a kutya-macska háború, amelynek minden epizódját jól ismeri tévénézők apraja és nagyja. Irma néni és Károly bácsi, Lukrécia, Szerénke és Frakk, a macskák réme személyes ismerősként köszöntik az Olvasót.

JÓ ÉJSZAKÁT, MACI! (8. KIADÁS)

1 299 Ft

Tévé-Maci különleges mackó: szeret mosdani, fogat mosni és énekelni. A kedvenc dala így kezdődik: „Méz, méz, méz…” Este mindig jókedvűen bújik ágyba, mert a legjobb barátja, Valérka is vele alszik.

LABDARÓZSA

3 900 Ft

Labdarózsa nem egy virág, hanem egy jóságos, bölcs öreg vizsla, Barbara dajkája. A kislány kisöccsével, Ádámkával és a még járókás Dóra-Rékával lakik együtt egy mesebeli kertben, egy hatalmas papírládában, melyben ágyon kívül még konyha is van… Hozzájuk szegődik Szidol cica Baka kutyával és Tyúkanyóval. A felnőttek nem zavarják meg a gyerekek gondtalanságát, hadd éljenek a kert szelíd törvényei szerint! Van is elég dolga Labdarózsának, rendet kell tartania az udvar népe, cicusok, csirkék között is… Bálint Ágnes meseregényében a melegség-kedvesség öröméről, a bajtársiasságról ír, melyet Reich Károly vidám, színes rajzai kísérnek.

LABDARÓZSA LÁMPÁJA

2 500 Ft

Labdarózsa nem egy virág, hanem egy jóságos, bölcs öreg vizsla, Barbara dajkája. A kislány kisöccsével, Ádámkával és a még járókás Dóra-Rékával lakik együtt egy mesebeli kertben, egy hatalmas papírládában, melyben ágyon kívül még konyha is van… Hozzájuk szegődik Szidol cica Baka kutyával és Tyúkanyóval. A felnőttek nem zavarják meg a gyerekek gondtalanságát, hadd éljenek a kert szelíd törvényei szerint! Van is elég dolga Labdarózsának, rendet kell tartania az udvar népe, cicusok, csirkék között is… Bálint Ágnes kedvenc – meseregényeiben a melegség-kedvesség öröméről, a bajtársiasságról ír, melyeket Reich Károly vidám, színes rajzai kísérnek.

MAZSOLA (18. KIADÁS)

3 500 Ft

Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csámcsogást hallott kintről. Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Ugye ti már tudjátok, ki volt ez az induri-pinduri kismalac? Hát Mazsola! Aki persze ott is maradt mindjárt a kis tökházban, és ha meghallgatjátok a mesét, megtudhatjátok, mi minden történt Mazsolával, aki még a tévében is szerepelt. Bálint Ágnes humoros, vidám meséjét Bródy Vera bábfigurái teszik még vonzóbbá minden gyerek számára.

MAZSOLA ÉS TÁDÉ (15. KIADÁS)

3 500 Ft

A Mazsola, Megint Mazsola meséskönyvek után most a televízióból is jól ismert zöld kismalac váratlanul testvért kap. Ő is – éppúgy, mint néha a gyerekek – eleinte duzzogva és féltékenykedve figyeli, ahogy Manócska megosztja szeretetét közte és az új jövevény, Tádé között. Hamar szívébe zárja a szelíd kis tengerimalacot, és megérti, hogy Manócska semmivel sem szereti őt kevésbé, mint akkor, amikor még ketten éltek az otthonos tökházban.

MEGINT MAZSOLA (10. KIADÁS)

3 100 Ft

A nagysikerű Mazsola és Mazsola és Tádé után Megint Mazsola! A Bálint Ágnes által megálmodott és a Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, a tévémese halhatatlan hőse – no és kis barátai, Fülöpke mag Manócska – legújabb kalandjait olvashatják az új kötetben a gyerekek és a régi mesék iránt nosztalgiát érző szülők, nagyszülők egyaránt.

MI ÚJSÁG A FUTRINKA UTCÁBAN? (5. KIADÁS)

2 499 Ft

A bájos meseregényt bizonyára sokan ismerik a tévé gyerekműsoraiból. Ezúttal könyv alakban ismerkedhetünk meg a Futrinka utcával – ahol mindig történik valami izgalmas – és lakóival: Cicamicával, Böbe babával, Morzsa kutyával, Sün Sámuellel és a többi kedves szomszéddal. Bródy Vera és Lévai Sándor eredeti bábfigurái nyomán Kende Márta készített az elragadó humorú történethez illő rajzokat.

VÍZITÜNDÉR, VÍZIMANÓ

3 900 Ft

Bálint Ágnes Duna mellett játszódó történeteinek szereplői Vivike, a vízitündér, Valdi, a vízimanó, valamint barátaik, a békák, darazsak, tücskök és egyéb kis rovarok. Kalandjaik során úgy adnak ismereteket az évszakokról, az életről, a világról, hogy közben nem akarnak mást, mint elmesélni a vízitündér és a vízimanó egymásra találását és szerelmét.

A kötet új formában való kiadása tisztelgés a szerző előtt, akinek ez volt az utolsó könyve. A kedves történetek Pásztohy Panka elbűvölő illusztrációi által elevenednek meg.